Csukás István – Bátor Tintanyúl
Egy reggel Picur és Pom Pom együtt mennek el a kislánynak egy üveg kék és egy üveg piros tintáért, amik majd az iskolába kellenek. A nagy kapkodásban sajnos Picur összetöri mind a két tégelyt, Pom Pom pedig, hogy megvigasztalja, mesél neki a Tintanyúlról. A különös teremtmény kék és piros tintából alakult, de nemcsak ebben különbözik a többi nyúltól, hanem abban is, hogy a vakmerőségig, sőt a pimaszságig bátor. A kíváncsi kutyust, a csúzlis kisfiút éppúgy megregulázta, mint a cirkuszi oroszlánt. Nem csoda, hogy hamar elhíresült, és kezdett nagyon beképzelt lenni – egészen addig, míg egy huncut parkőr helyre nem tette egy kis szökőkútvízzel.
Stilton, Geronimo: A metró fantomja
Rejtélyes események sora zavarja meg Rágcsália békés lakosságának életét, egy napon ugyanis különös dologra lesznek figyelmesek a metró utasai: egy macskaárnyék okoz óriási riadalmat, amihez idővel hangos nyávogás is társul, hogy a karmolásnyomokról már ne is beszéljünk. Geronimónak újságja érdekében mindenképpen ki kell derítenie az igazságot. Vajon tényleg egy óriási macskaszörny jár a metróalagutakban, vagy esetleg egy szellem? A megszokott kis csapat pillanatok alatt veszélyes kalandba keveredik és egy hihetetlen összeesküvésre derítenek fényt..
Az állatok képes enciklopédiája
Az állatvilág változatosságára csodálkozhatnak rá a gyerekek a képes ismeretterjesztő kötet színes rajzait nézegetve: a kötet készítői ismert fajok példáján mutatják be nekik a földi faunát. Az egyes fejezetekben megismerkedhetnek az emlősökkel, a hüllőkkel, a gerinctelenekkel, a halakkal, a kétéltűekkel, a madarakkal, és néhány kihalt állattal is. A élethű ábrákat egy-egy mondatos rövid leírás kíséri az adott fajról.
Tracy Beaker pici kora óta hol nevelőotthonban, hol különféle nevelőszülőkkel él – nem mintha árva lenne. Csakhogy édesanyja nem sokat törődik a lányával, aki keservesen vágyakozik utána. Persze Tracy, aki felettébb büszke karakter, mindebből semmit nem mutat a külvilágnak, sőt, minden energiáját arra fordítja, hogy felmentse anyját az őt illető vádak alól. Ehhez kitalált egy mesét arról, hogy a mama ünnepelt hollywoodi celeb, aki elfoglaltabb annál, minthogy foglalkozzon a gyermekével. Mindeközben Cam, korábbi nevelőanyja mindent megtesz, hogy elnyerje Tracy kegyeit és magához vehesse őt: még nevelőszülői tanfolyamra is beiratkozik. A makacs kislány ezalatt az idő alatt gőzerővel készül a karácsonyi iskolai előadásra, amelyre meggyőződése, hogy végre-valahára az édesanyja is eljön…